Kompfoglalás, hajózás, utazás komppal, kompjegy foglalás – GYIK

Gyakran Ismételt Kérdések

Az alábbiakban a komp-, illetve hajójegy foglalással, vagy a hajóúttal kapcsolatosan felmerülő kérdéseire találhat választ. Bízunk benne, hogy megtalálja a keresett információt, amennyiben mégis megválaszolatlan kérdése lenne, kérjük, keressen minket elérhetőségeinken!

Általános kérdések:

A kompok mozgássérültek / mozgáskorlátozottak számára akadálymentesítettek? Igényelhető segítség a beszálláskor?

A kompok jelentős hányada fel van készítve a mozgássérültek, illetve mozgáskorlátozottak fogadására, a komptársaságok azonban nem minden esetben tudják az összes fedélzeti szolgáltatást biztosítani, továbbá léteznek olyan járatok, amelyek nem alkalmasak mozgáskorlátozott utasok számára.

A hajótársaságok alapesetben az alábbi szolgáltatásokat biztosítják, azonban jóval a bejelentkezés, vagy az indulás idejét megelőzően szükséges azokat igényelni:

  • Járművüket a parkolószinti lift közelében helyezhetik el,
  • A terminálban és a hajón kerekesszéket használhatnak.

A segítséget igénylők számára javasoljuk, hogy jóval a végső határidő előtt jelentkezzenek be.

Hány éves kortól utazhatnak egyedül az utasok?

Ez hajótársaságonként eltérő, a gyermekek általában 16 éves kortól már egyedül utazhatnak, ha szüleiktől, vagy gondviselőjüktől erre vonatkozóan felhatalmazó levéllel rendelkeznek.

Kaphatunk babaágyat a kabinhoz?

A legtöbb hajótársaság tud babaágyat adni, néhánynál azonban nem elérhető ez a szolgáltatás.

Kihez forduljak, ha elveszítek valamit a hajón?

Ilyen esetben kérjük, forduljon közvetlenül a hajótársasághoz!

Kaphatok ÁFÁs számlát a foglalásomról?

Nem. A kompfoglalások – a szállítmányozás kivételével – ÁFA mentesek, ennek megfelelően ÁFÁs számla sem állítható ki róluk.

Vannak taxitársaságok a kikötőkben? Hogyan foglalhatok taxit?

Ez kikötőnként változó, célszerű előzetesen utánajárni az adott kikötőre keresve. A kikötők többségében vagy a terminál épületében, vagy annak közelében szokott lenni taxiállomás. Ha mód van rá, érdemes előre foglalni.

Foglalásokkal kapcsolatos kérdések:

Eltérő létszám számára szeretnék foglalni az oda-, illetve a visszaútra. Hogyan tehetem ezt meg?

Ha az oda- és visszaúton nem ugyanannyi utas számára foglalna, kattintson a keresőben az “Eltérő visszaút részletek” gombra!

Az utasok számába a sofőrt is bele kell számolni?

Igen, kérjük, hogy az összes utas számát adja meg, a vezetőt is beleértve.

Kiválasztottam egy hónapot, de sem dátumokat, sem időpontokat nem látok. Miért van ez?

Amennyiben a kiválasztott hónapnál nem jelennek meg dátumok, az azt jelenti, hogy pillanatnyilag még nem állnak rendelkezésre menetrendek az adott időszakban. Amint a menetrendek rendelkezésre állnak, azok a rendszerbe a lehető legrövidebb időn belül bekerülnek.

Foglalhatok rugalmas visszautazási dátummal?

Erre sajnos  nincs lehetőség.

Jármű nélküli foglalást szeretnék leadni. Mit kell tennem?

Csak személyjegy vásárlásához a keresőben az “Utazás módja” lenyíló menüből (ahol az autó típusa választható) válassza a “Gyalogos utas (nincs jármű)” opciót! Néhány viszonylat esetében nincs lehetőség csak személyjegy vásárlására. Amennyiben egy kiválasztott utazás esetén a “Gyalogos utas” opció nem szerepel a lenyitható listában, az azt jelenti, hogy azon a járaton nincs lehetőség személyjegy vásárlására jármű nélkül. Ilyen esetben kérjük, ne foglaljon járművet, mivel annak díját nem tudjuk visszatéríteni.

Hogyan találom meg a legalacsonyabb árat?

A legolcsóbb áraik mind megtalálhatók a weboldalunkon. Az ajánlatok mindig az adott útvonalra, dátumra és időpontra vonatkozó legalacsonyabb árakat mutatja. A legtöbb viteldíj a kereslet függvényében változik, ezért célszerű jó előre foglalni, a legtelítettebb járatokat pedig lehetőség szerint elkerülni.

Hogyan foglalhatok kerékpár számára jegyet?

Kerékpáros foglaláshoz kérjük, válassza a keresőben a járműveket tartalmazó listából a “kerékpár (foglalásonként egy)” opciót, majd folytassa a foglalást! Minden kerékpárhoz külön foglalást kell leadni. Amennyiben a járműválasztó listában nem szerepel a kerékpár, úgy az adott útvonalon kerékpár szállítására nincs lehetőség.

Most magasabb árat látok, mint amikor legutóbb néztem. Miért van ez?

A weboldalon látható ajánlatok az aktuálisan érvényes árakat tartalmazzák, és csak az ajánlatadáskor érvényesek. Mivel számos hajótársaság keresletfüggő árazási modellt alkalmaz, az árak a telítettség függvényében változhatnak. A legkedvezőbb árakért célszerű minél előbb foglalni.

Az ajánlatban szereplő árak tartalmazzák az összes adók és az üzemanyagdíjat?

Az ajánlatokban szereplő árak a legtöbb esetben tartalmazzák az adókat és az üzemanyag-felárakat. Ritkán előfordul, hogy egyes hajótársaságok ezen díjakat a kikötőbe érkezéskor számítja fel, ilyen esetben azonban már a jegyfoglaláskor, az ajánlatadási szakaszban figyelemfelhívó tájékoztatás található erre vonatkozóan.

Honnan tudhatom, hogy melyik hajótársaságnál foglaltam?

A foglalás leadását követően a képernyőn, valamint e-mailben is visszaigazolást fog kapni. Az e-mailben küldött visszaigazolás tartalmazza a kompot üzemeltető társaság nevét, az Ön foglalási számát, a bejelentkezés idejét, illetve egyéb szükséges információkat. Ezen túl, az ajánlathoz, illetve a foglaláshoz tartozó feltételeknél is megtalálható a járatot üzemeltető társaság neve.

Kapok jegyet, ha online foglalok?

A legtöbb esetben nem kerül jegy kiküldésre a foglalást követően. A foglalás befejeztével a képernyőn, valamint ezzel egyidejűleg elküldött e-mail üzenetben lesz megtalálható a foglalás hivatkozási száma (BOOKING REFERENCE NUMBER). Hacsak más útmutatás nem szerepel a visszaigazolásban, javasoljuk, hogy nyomtassa ki a visszaigazoló e-mailt, és a kikötői bejelentkezéskor mutassa fel az érvényes európai személyi igazolványával, vagy útlevelével együtt, hogy megkaphassa az utazási dokumentumait. Néhány esetben ugyanakkor maga a visszaigazolás is használható jegyként, ilyen esetben erre vonatkozó tájékoztatást fog találni.

Az SNCM által üzemeltetett járatokra leadott foglalások esetén e-mailben fogja megkapni a jegyet a foglalástól számított két munkanapon belül. Ezen dokumentumokat ki kell nyomtatni, és bejelentkezéskor felmutatni.

Hogyan használható a térképes kereső?

Kattintson a keresődoboz jobb felső sarkában található “Térkép” feliratra, majd görgetéssel, vagy a térképen található plusz jel segítségével közelítsen rá a kiindulási kikötőre! Kattintson a kikötőhöz tartozó térképszögre, ekkor látni fogja az onnan elérhető viszonylatokat, melyek közül a kívántra kattintva a kereső oda- és visszaútra vonatkozó szövegmezőibe automatikusan beíródik a választott útvonal.

Bérelt autóval szeretnék átkelni, ezért nem tudom előre a rendszámot. Így is foglalhatok online?

Igen, a foglalást akkor is leadhatja, ha még nem tudja, milyen márkájú, illetve rendszámú autót kap a kölcsönzőtől. Ilyenkor a rendszám bevitelére szolgáló űrlapmezőbe írja azt, hogy “rental car”, a típushoz pedig a várható méretkategóriát angolul (pl.: Small (kicsi), Regular (általános), MPV (családi autó), stb.). A kompjegy lefoglalását megelőzően célszerű az autókölcsönzőnél előzetesen tájékozódni arról, hogy az Ön által tervezett útvonalra korlátozás nélkül használható-e az autó (elsősorban a járműnek a bérlés helyétől eltérő országba való kivitele esetén fordulhat elő korlátozás).

Akkor is foglalhatok online, ha kisteherautóval, vagy egyéb, kereskedelmi célú járművel utazom?

Jelenleg kizárólag nem kereskedelmi célú, személygépjármű alapú (1.8m magasság alatti) kisteherautók foglalhatóak interneten, és csak akkor, ha a “kisteherautó” opció szerepel a választható járműtípusok listáján. Vámolással kapcsolatos rendelkezések miatt előfordulhat, hogy a tranzit jellegű teherforgalom nem szállítható turistajeggyel, és magasabb tarifa kerülhet felszámításra.

Kisteherautóval / kisbusszal utazom, amelyben fekvőhelyek is kialakításra kerültek. Hogyan foglalhatok rá jegyet?

Amennyiben a jármű dokumentumaiban lakóautó, vagy lakókocsi kategória került bejegyzésre, úgy azt az ennek megfelelő kategória kiválasztásával kell foglalni. A kikötői késedelmek, illetve extra díjak elkerülése érdekében a foglalási űrlapon a jármű valós, pontos méreteit szíveskedjen megadni!

Van jelentősége annak, ha az autó tetejére szerelt tetődobozzal, vagy kerékpártartóval utazom?

Igen. Ilyen esetben válassza ki a konkrét gépjármű gyártóját és típusát, majd jelölje be a tetőre, vagy az autó hátuljára szerelt csomagtartók meglétét, végül pedig adja meg azok többletmagasságát, vagy hosszát! A méretek helytelen megadása problémát, illetve többletköltséget okozhat a kikötőben, de akár azt is eredményezheti, hogy nem lesz elegendő hely a kompon a jármű számára.

Hogyan foglalhatok utánfutóval / pótkocsival?

Válassza ki a jármű típusát, majd a lista alatt található “Lakókocsi/utánfutó” opciót pipálja ki! A felnyíló ablakban adja meg a típust és a helyes méreteket!

Ha lecserélem az autómat, a foglalás módosítható úgy, hogy érvényes legyen az új autóra?

Igen, amennyiben az új jármű is a foglalásban megadott kategóriába (pl. autó, kisbusz, lakóautó, stb.), illetve azonos méretosztályba tartozik. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ilyen esetben 10.00 GBP adminisztrációs díj felszámításra kerülhet. Amennyiben az új jármű nagyobb, mint a foglalásban szereplő, mielőbb keressen fel minket, hogy a módosításra sor kerülhessen. Ennek hiányában a kikötőben többletköltségek merülhetnek fel.

Hogyan foglalható egynél több motorkerékpár?

Jelenleg foglalásonként egy motorkerékpár, illetve jármű foglalható. Az esetek többségében ezért, ha több motorkerékpárra szeretne foglalni, arra egyenként leadott foglalásokkal van lehetőség.

Kabinnal / ülőhellyel kapcsolatos kérdések:

Kötelező fedélzeti szállást (kabint, ülőhelyet) is foglalni a jegyhez?

A fedélzeti szállásokra jellemzően az éjszaka is közlekedő járatok esetében lehet szükség. Azon járatoknál, ahol a szállás kötelező, a foglalási folyamat során erre vonatkozó figyelmeztetés jelenik meg, ha szállás nélkül próbálunk továbblépni.

Ha egy kabint nem teljes kihasználtsággal foglalok, mások is utazhatnak velem egy kabinban?

Nem, a kabinok általában kizárólagosan kerülnek lefoglalásra. Ahol nem, ott erre vonatkozóan külön tájékoztatás szerepel.

A kabinok, vagy az ágyak számát kell kiválasztanom?

Kérjük, hogy az igényelt kabinok számár szíveskedjen megadni. Ágyak számát csak akkor adja meg, ha közös hálófülkét választott. Ülőhelyek választása esetén a kívánt ülőhelyek darabszámát szíveskedjen megadni!

Felelősségkizárás

A Kompjegy.com nem vállal garanciát arra, hogy a weboldalon feltüntetett információk nem tartalmaznak hibákat, vagy hiányosságokat, azonban minden elvárható intézkedést igyekszünk megtenni azért, hogy ezeket javítsuk / pótoljuk, amint tudomást szerzünk róluk.


www.kompjegy.com | info@webguru.hu | +3646362724

Minden jog fenntartva © 2017. | WebGuru Bt.

Jogi nyilatkozat | Impresszum